Jó esetben csak a legrosszabb rémálmainkban esik meg velünk, de sajnos van, akinek együtt kell élnie azzal a felfoghatatlannak tűnő tragédiával, hogy eltemeti a szerelmét, élete párját, férjét-feleségét, netán gyermekei apját vagy anyját.
Amikor elveszítünk valakit, bárkit, akihez emocionálisan kötődünk, az különböző mértékben, de traumatikus élmény a számunkra. A gyász és a vele járó lelki fájdalom nagyságát sok minden befolyásolhatja: leginkább a kötődés mértéke felel érte. Ismerünk olyanokat, akik hamar váltanak; és olyanokat, akik a gyászból talpra állnak ugyan, de sosem engednek újra közel senkit a szívükhöz.
Vannak olyanok is – főleg ha még nem túl idősek –, akik nehezen, de megpróbálnak újra normális életet élni, túltenni magukat a traumán. Ezt sokszor az is indokolja, sőt, segíti, ha gyerekek is vannak, hiszen egy anyának, egy apának a fájdalmon túl felelőssége is van…
Egy ilyen trauma a szakemberek szerint akkor tekinthető lezártnak, amikor a gyászoló már tud beszélni a halottjáról anélkül, hogy maga alá temetné a tehetetlen fájdalom, vagy sírva fakadna. Ennek a szakasznak a lezárulta után még sok-sok állomás következik, amíg elmondható, hogy tényleg búcsút mondott az egyedül maradt fél a szerettének, és csak ekkor lesz hely a szívében valaki másnak, valaki újnak. A „hivatalos” időtartam egy esztendő, de ez valójában nem törvényszerű. Ehhez van, hogy hónapok, de általában inkább hosszú évek kellenek.
Az új szerelem általában lassan válik nyilvánvalóvá, talán sokáig egyszerű barátságként működik. Sok nő vall arról, hogy noha ugyanúgy szereti az új párját, mint azt szerette, akit eltemetett, valamiért mégsem ugyanaz.
Ahol pedig gyerekek is vannak, ott főleg nem ugyanaz. Az anyák sokszor kínosan ügyelnek arra, hogy apa tényleg csak egy volt – az új férfinak a család életében egészen más szerep jár. Egy szerető és szeretett, gondoskodó férfi „belefér” a gyerekek életébe, de az édesapa helyét ilyenkor továbbra is az anya igyekszik betölteni.
Ahol nincs gyerek, vagy már kirepült a fészekből, ott láthatunk olyan példákat, amikor a férfi vagy a nő szabályosan újjászületik a fájdalomból, új értelmet lát az életében, és noha őrzi szívében az előző szerelmet, már az új életére koncentrál inkább. De a boldogságot senki nem kapja ingyen.
Ezek a kapcsolatok nagyon érzékenyek, az újonnan érkezőnek tisztában kell lennie a tragédia tényével, és soha nem érezhet féltékenységet az „elődje” iránt, bármilyen szeretetteljes kontextusban merül fel annak a neve, vagy bármennyi fénykép őrzi is az emlékét. Fontos az is, hogy az eltávozottal kapcsolatos érzelmeiről őszintén beszéljen az özvegy. Mert valódi intimitás és szerelem csak akkor jöhet létre, ha mindkét fél őszinte és tudja, hogy mire számíthat.
A szakemberek szerint amikor az egyedül maradt fél úgy érzi, hogy készen áll a továbblépésre, egy új kapcsolatra, akkor vágjon bele bátran, hiszen egy új szerelem további segítséget adhat a trauma feldolgozásában is. És amikor eljön az idő, hogy az új szerelmet már nem hasonlítgatja az elvesztett párjához, akkor történt meg valójában a gyászfeldolgozás.
De ami a legfontosabb: ezeket a dolgokat egyik félnek sem szabad erőltetni, nagyon türelmesnek kell lenni. És akkor talán újra olyan lesz minden, mint régen – vagy legalábbis majdnem olyan.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest